Az apró kolibrik kétezer kilométert is képesek repülni

Az alig 10 centiméteres és 3 grammos madarak repülését figyelték meg Amerikai ornitológusok.
2010 és 2014 között több mint 2700 kolibrit jelöltek meg többek közt adóvevőkkel az alabamai fészekrakó helyeken.
A tüzestorkú kolibri (Archilochus colubris) augusztus végén indul el az Egyesült Államok keleti részéből Közép-Amerikába.
Az átlagban 62 napig tartó, háromezer kilométeres út a Mexikói-öböl északi partvidékét is érinti.
Az adóvevők segítségével megtudták figyelni repülési és pihenési szokásaikat is.
A kutatók feltételezése beigazolódott, miszerint az idősebb madarak korábban útnak indulnak és jóval hamarabb, jobb állapotban érkeznek meg céljukhoz, mint a fiatalok.

" Theodore Zentalm, a Hettiesburgban lévő Dél-Mississippi Egyetem munkatársa és kollégái a madarak szárnyfesztávolságán és testsúlyán alapuló számítógépes szimulációk segítségével megállapították, hogy a kolibrik – elsősorban a hímek – 2200 kilométert is képesek megtenni egyhuzamban. "
 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!